Hörcher Ferenc előadása

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének Filozófiatörténet és Eszmetörténet Osztálya szeretettel meghív minden érdeklődőt

Hörcher Ferenc

Báró Kemény Zsigmond forradalomellenes filozófiája

című, osztályunk kutatószemináriumának keretében tartott előadására.

Az előadás összefoglalója:

Az előadás Kemény Zsigmond konzervatívnak titulálható forradalom utáni röpiratait (Forradalom után, Még egy szó a forradalom után) elemzi, arra a kérdésre keresve a választ, hogy valóban törés van-e Kemény gondolkodásában 1849 után, vagy csak a politikai álláspontja változott az elveszített szabadságharc következtében, miközben az emberi szenvedélyekről és a józanság erényéről vallott elképzelései változatlanok maradtak. Amellett fogok érvelni, hogy ez utóbbi a helyzet, s hogy a politikai álláspont váltása is szükségszerű következménye a politikai helyzet változásának. Az előadás végén a röpiratok fogadtatására is ki fogok térni, amellett érvelve, hogy mára ezek a kor meghatározó politikafilozófiai teljesítményévé váltak, egyre inkább egy lehetséges magyar realista(liberál)konzervativizmus alapító szövegeinek számítanak.

Időpont: 2021. január 5. (kedd), 14. óra

Az előadáshoz a következő linken, online lehet csatlakozni:

https://zoom.us/j/98579335626?pwd=YWQvNmVRTkNMK1lpMjM4S0dyaFc0Zz09

Az előadásról készült felvétel az alábbi linkre kattintva érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=nJ7XaZVcd5o

MTA központi weboldala box

MTA kutatói pályázatai